Az úgynevezett „világválság” igen gyorsan és jelentős mértékben eltorzította a társadalmi fejlődés kívánt irányát. A mesterségesen generált és irányított recesszió hatása elsősorban a hétköznapi, közvetlen szociális problémákat vetette a felszínre melyek szükségszerűen elterelik a figyelmet a még súlyosabb problémákról, azaz az okozatra fókuszálnak az ok helyett.
A politikacsinálók tudják, hogy a hétköznapi létfenntartási problémák hatékonyan el tudják terelni a figyelmet a liberális piacgazdaság a pénzügyi rendszerek túlhatalmáról, a hazai politikai és gazdasági rendszer összeomlásáról, a magyarországi szellemi elit csődjéről.
Nem csoda, hogy a „választott képviselők” segítségével létrehozott szociális problémák megoldásának tudatos halogatása, a társadalmat radikalizálta, és most ketyeg az időzített bomba. A kiéleződő több évtizedes feszültségek, a széthulló nyugdíjrendszer, egészségügy, a hazai ipari tevékenység megszűnésével együtt ható hatalmas munkanélküliség a garancia a társadalmi robbanásra. Az elmúlt hónapokban a teljes vagyonvesztésre ítélt, becsapott, eladósított lakosság belesétált a csapdába, amit hosszú évek alatt állítottak neki „jóakarói”, és amit több józansággal, helyes ön- és helyzetértékeléssel kikerülhetett volna.
De kár is rágódni azon ami elmúlt, a lényeg: a magyar lakosság a pártpolitika tudatos provokációjának az áldozatává vált, cserbenhagyták, senki nem képviseli az érdekeit, politikai önvédelemre képtelen. A probléma így drámai módon az utcára került,és robbanni fog annak minden hatásával együtt. Most már nem az a kérdés hogy lesz-e lázadás vagy nem, még az sem lényeges hogy mikor, hanem az hogy mi lesz utána? Képes-e bölcs döntésekre a lakosság? Milyen mértékben tudja felvállalni saját önvédelmét a hétköznapi ember és nem utolsó sorban milyen formában?
Vagy: Képes-e egyáltalán észrevenni azt, hogy a szociális zsarolással tudatosan terelik az emigrációba, vagy a kétségbeeséstől hajtott könnyen leverhető felkelésbe? Egyet mindenesetre tudni kell mindenkinek: Az úgynevezett szociális probléma nem más, mint a mindenkori abszolutista, centralizációra törekvő politikai hatalom – diktatúra - istrángja amit hol engedni, hol feszíteni lehet az eredeti cél, vagyis a társadalom teljes leigázásának, belső önrendelkezésének felszámolása érdekében. E törekvéshez a kívánatos ideológiai háttér napjainkban az individualizmus, amit a hatalom tűzzel vassal terjeszt érdekszférájában. (Az individualizmus ideológiája az egyént tekinti felettébvalónak a közösséggel szemben.
Az individualizmus elődje a humanizmus, ami a spiritualitással illetve a vallási közösséggel szemben az egyénre helyezte a hangsúlyt, vagyis az individualisták közössége egy több egyén közös érdekének érvényesítésére létrehozott csoport, melynek létjogosultsága addig áll fenn, amíg ezt az érdeket nem sikerül elérni, illetve elérése irreálissá nem válik. Az individualizmus nem közérdeket szolgál tehát, hanem az egyéni érdekek közösségét.
Az individualista sok csoporttal tart fenn laza, alkalmi kapcsolatot, saját értékrendje szerint elutasítja az egyéni választás hagyomány vagy vallás által való korlátozását, azt várja az államtól, hogy biztosítsa az egyéni szabadságot, de ne avatkozzon bele a mindennapi életbe, nem tart igényt az állam adományaira, jótékonyságára. A magántulajdon híve, mivel a társadalom legkisebb egységének az egyént tartja, kiáll az egyéni autonómiáért és a kisebbség többséggel szembeni jogaiért. A magángazdaság és a piacé híve, akár a piac korlátlan önszabályozásra bízásáig.
Ezzel szemben áll a közösség centrikus, kollektivista gondolkodás, amely szerint az egyén olyan közösséghez tartozik, amelynek követendő értéke van, melynek céljával azonosul, értékrendjét magáévá teszi és amely közösséggel szoros kapcsolatot tart fenn.) A jelenlegi szociális problémák keletkezésének az az oka, hogy egy adott történelmi korszakban a lakosság meghatározó részét hatalmi eszközökkel elszigetelték addigi önfenntartó életformájuktól, természetes létszükségletüknek teljes vagy részleges fenntartásától, és belekényszerítették egy olyan elosztórendszerbe, amely a legapróbb részletekig leszabályozta a hétköznapi életet, amiben az egyén a mindenható piac részévé degradálódott. Gondolkodása, értékítélete, társadalmi kapcsolatrendszere arra a torz rendszerre épül, amely látszólag (lásd az individualizmust) a teljes egyéni szabadságot hirdeti, ugyanakkor a legteljesebb kiszolgáltatottságban tartja.
Teljesen természetes hogy a generációk óta ebbe a struktúrában élő, ebben gondolkodó lakosság a szociális problémáinak megoldását nem abban látja, hogy visszatér a természetes környezetéhez, nem autonóm gazdasági, főképpen családi rendszereket alkot, - részben vagy teljesen - önfenntartó közösségeket hoz létre a piac diktatúrájával szemben, hanem messiásként várja a megmondóembereket onnan fenntről a politikai sztratoszférából. Várja a következő „politikai bölcs” igazságát amit kritika nélkül magáévá tehet.
A lakosság még nem hisz a maga erejében, még nem vállal döntési helyzetet, pedig ha akarná megteremthetné a valóban legitim állami szerveket és intézményrendszert. Hogy higgyen önmagában, először át kell élnie a legteljesebb csalódást mindazokkal szemben, akikre az életét, vagyonát rábízta. Addig az elnyomott lakosság olyan megoldásokat keres, amivel minél egyszerűbb módon, kockázatmentesen tudja átvészelni a nehéz időket. A megoldásnak az évtizedeken át belévert sablon – esetleg kényelmi szempont - alapján a pártpolitikát hiszi ami a létező legnagyobb szemfényvesztés.
Tudatosítani kell a lakosságban, hogy olyan, mint magyar pártpolitika egyszerűen nem létezik. Vagy csak magyar politika van, vagy csak pártpolitika van, ami magyarellenes. Miután a semmit és senkit nem képviselő pártoknak nevezett érdekcsoportok fényévekre távolodtak el a választói akarattól, kár beszélni társadalmi érdekképviseletről. A politikai paraziták nem mernek az emberek elé állni, már csak a médiákon keresztül „vívják” virtuális – előre megbundázott – „harcukat” beteljesítve a parlamentáris demokrácia végzetét. Ebből fakadóan sürgősen le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a parlamenti választások bármilyen hatással is lehetnek a jelenlegi viszonyokra. Honfitársaim! Megszállt ország vagyunk! Mit várunk egy megszállt ország kirakataként működő dumaszínháztól?? Elegendő, ha csak kinyitjuk a szemünket és láthatjuk a valóságot!!:
A Magyar állam bankrendszerét kivásárolták a nemzetközi pénzpiacok, a Magyar állam kényszer hatására lemondott a pénzkibocsátás jogáról, lemondott piacairól, lemondott gazdaságának, energiaellátásának, élelmiszeriparának ellenőrzéséről, mint a NATO-ba kényszerített szövetséges, lemondott hadseregéről, mint az EU-ba besorozott tagállam, hatalmi szóra olvasatlanul aláíratta kollaboráns sameszeivel (a „képviselőkkel”) a lisszaboni szerződést!!! A Magyar állam lemondott a szuverenitásáról. A parlamentben hozott döntések tehát nem képviselhetik a nemzet akaratát, ezért jelenleg sem tartalmilag, sem formailag nem számítanak. A jelenlegi immár virtuális rendszert csak a pártokba vetett vak bizalom tartja életben, amit billoggal sütöttek bele ennek a szerencsétlen nemzetnek a tudatába. Informálódnunk kell, fel kell dolgoznunk a tapasztalatokat, végeredményben gondolkodásmódot kell váltanunk.
Az információ: A jelenlegi „alkotmány” 3.§-ának (2) bekezdése szerint a "pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában". Közreműködnek - mondja a szöveg, - de nem helyettesítik. A pártok színeiben megválasztott képviselők csak elvben fejezik ki lakosság akaratát, mert teljesen feltérképezetlen úgy a pártok társadalmi háttere, mint eszmei alapjaik, nem látható előre az eszmék és magatartásuk közötti viszony alakulása. A parlamenti pártok működési mechanizmusa is teljesen sánta. A törvényalkotás során a pártképviselők munkájával készült szabályozási elvek az országgyűlés elé kerülnek még a határozathozatal előtt. A bizottsági koncepció elkészítésében közreműködő politikai pártok képviselői - nagy többségükben - az országgyűlési vitában is támogatják pártjuk álláspontját, így a meghozott döntéseknek tehát csak formális legitimációja van, mivel a társadalmi konszenzus helyett a politikai pártok többségének konszenzusa működik.
A politikai pártok "önfelértékelése" a társadalommal szemben, a torz módon felépített rendszer miatt érvényesül, aminek a legsúlyosabb hatása, a társadalmi konszenzus pártok közötti konszenzussal való helyettesítése. Nyilvánvaló, hogy a pártérdekek és az országos érdekek között óriási különbségek vannak, ám a hatalmi berendezkedés torz szabályai szerint a pártérdekek legkisebb "közös többszöröse" jelenik meg az alkotmány leglényegesebb összefüggéseiben, mint például a képviselők visszahívhatóságának kérdésében. Minden olyan szervezet vagy párt, amely önmagát regisztrálta, bejelentette, bejegyeztette, a jelenlegi hatalom jogi-hivatali rendjén keresztül a jelenlegi rendszer része, mivel abba legitimizálta önmagát, vagyis legyen bármennyire is radikális a szervezet, párt szóhasználata, az adott szervezetet a bejegyzés pillanatától a rendszer részének kell tekinteni, cselekvési szándékát és lehetőségeit ebben az összefüggésben kell értelmezni. Vagyis a leghatározottabban vissza kell utasítanunk a ránk kényszerített regulát, tisztába kell tenni a dolgainkat annak tudatában, hogy jelenleg szuverenitás nélküli megszállt ország vagyunk.
Tatár József
Rendszerváltó Fórum
Független Újságírók Szövetsége
További írások
