A jelenlegi, leginkább gazdaságinak mondott válság még véletlenül sem az aminek látszik, mert bár gazdasági természetűnek mutatja magát, a legvegytisztábban társadalmi természetű. Napjaink hétköznapi emberének sorsa kétszeresen is kétségbeejtő. Az első ok: A belső értékválság. Az átlagember napi nehézségeit alapvetően nem a kívülről érkező kihívások okozzák, hanem a közösségi értékek elhagyása, a második ok: Egy sokkal mélyebb problémahalmaz, olyan kérdések sokasága, ami messze túlmutat a gazdasági nehézségeken.
A fejét igába hajtó, önmaga tudását, erejét lebecsülő nép azt kapja, amit a gazdasági-politikai menzán megfőznek, ezen a menzán pedig most híg a leves, ízetlen a főzelék, és a desszert nem egyéb, mint biztató vallonveregetés. Mi más lehet a konklúzió: így jár, aki a menzát választja.
Keserű gúny, de tudomásul kell vennünk, hogyha a kisujjunkat sem mozdítjuk önmagunkért, még arra sem veszünk fáradságot, hogy alapvető igényeinket felmérjük, azokkal tisztában legyünk, ha csak mérlegeljük a lehetőségeket, és a takaró hosszához igazítjuk vágyainkat, önmagunkat ítéljük halálra. Fel kellene nőni.
Talán nem mondok újat azzal, hogy a sok vihart megélt lakosság, ismét bedőlni készül az átverésnek, a mívesen becsomagolt hazugságoknak. Vegyük tudomásul, hogy nem igaz, amit a média sulykol, nem igaz, amit a politika sulykol, még – akármennyire is hihetetlen – az sem igaz, amit a fenti két tényezőn megmérgezett legszűkebb környezetünk sugároz felénk.
Magunknak kell tisztán látnunk. A egyén vaksága miatt torpant meg a magyar társadalom fejlődése. A társadalom közösségi értékekre épülő tradicionális belső szerkezetét a sok évtizedes pártállami, majd a későbbi többpárti kontroll aljas politikai megfontolásból szétzüllesztette.
Családi értékrendre épülő mikroszerkezetét - ami a közösségértékű, tekintélyelvű társadalom legalapvetőbb pillére, főképpen a nagyvárosi környezetben szétverte, közösségformáló értékrendjét az álhumanizmusban gyökerező én-központú individualizmus váltotta fel. Gazdasági tekintetben a fenti módszerrel újrastrukturált társadalom alappillére - mint előző írásomban jeleztem - az én-centrikus, azaz „ önző ” ember, aki legfelsőbb céljának tekinti az anyagi haszonszerzést és a fogyasztásközpontú életvitelt.
Mindazok, akik a tradicionális értékek védelmében valódi közösségszervezést végeznek, előbb vagy utóbb szembetalálják magukat a társadalom atomizálását levezénylő végrehajtó hatalommal. A mindenfajta megtorlástól rettegő, de anyagi haszonszerzésre idomított, egyéni érdekekre lebontott társadalom bármikor visszafordítható gazdagodását a fedezet nélküli pénzekkel manipuláló bankrendszer vezényli. A gyeplőt most, a hamis „ világgazdasági rendszerzavar ” miatt tudatosan lazították meg, szabadjára eresztették a szociális problémákat, a lakosság vagyonát, pénzeszközeit – mindeddig – gyakorlatilag megfelezték, feszültségeket generáltak a társadalom valamennyi szegmensében, de leginkább azokon a területeken, ahol a közösségi, családi értékeket lehetett gyengíteni.
Láthatjuk a családi kedvezmények drasztikus megnyirbálását, a közösségi értékeket hordozó kistelepülések ellehetetlenítését, a történelmi tradíciókat őrző, valamint az önszerveződéssel létrejött közösségek állami támogatásának megvonását és még sorolhatnánk. A rendszer számára a kialakuló erőviszonyok felmérése a „kezelhető káosz” elve alapján elengedhetetlen a leendő összecsapások előtt. (Tudni kell, hogy a hatalom időről időre felméri a lakosság ellenálló képességét, az ellenállást vezetni képes potenciális vezetőket, az aktív, esetleg „ túl aktív ” csoportokat, valamint azok társadalmi elfogadottságát.)
Összességében a felmérés célja a meglévő aktív közösségközpontú társadalmi anyagi és erkölcsi potenciál feltérképezése, annak elszigetelése - végső esetben felszámolása. Amennyiben a felmérés azt igazolja, hogy a feszültségek magasabbra csaptak a jogi és rendészeti eszközökkel kezelni érdemes szintnél, akkor a helyzetet politikai síkra terelve - akár pártpolitikai szinten - beengedik a közéletbe, azaz a legszabályozottabb, leginkább beszűkült hatáskörű intézménybe - a parlamentbe - a valós problémát médiaszinten felvállaló védőoltásokkal legyengített szervezetet, a hatalom számára megfelelően kezelhető pártot vagy mozgalmat.
A villámhárítás célja, hogy a „hatalmi státusz” ígéretével rábírja a burkolt támogatást elfogadó pártot vagy mozgalmat a feltérképezett valódi nemzeti ellenállás integrálása - és bizonyos, a hatalom számára kedvező-játékszabályok elfogadására – vagy azon csoportok szétverésére, akik ezeket a szabályokat nem fogadják el. Ezt követi a feszültséget feloldani kívánó politikai és gazdasági lépések sorozata, a jók megjutalmazása és a rosszak megbüntetése.
Ha alaposan végigtekintünk a történelmi eseményeken, láthatjuk hogy az ostor a legvégén mindig azokon csattan, akik elutasítják a particionálást, visszautasítják az elvtelen alkukat, akik a mindent vagy semmit alapon a legtisztább nemzeti érdekeket képviselik. Nem mondok hihetetlen dolgot azzal, ha előre megjósolom: A választások után az összes párt céltáblájának a közepébe a nemzeti oldal aktivistái kerülnek. Az sem túl vakmerő jóslat, ha kimondom: A társadalom céltáblájába viszont a pártrendszer került.
Tatár József
Rendszerváltó fórum
Független Újságírók Szövetsége
További írások
