Akkreditált Képzés

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Dr.Virág Ildikó 
ált. alelnök, főszerk.-helyettes
Polonkai Attila
webadmin

Rovatvezetők:

Blank Judit 
  kultúra
Frigyesy Ágnes 
  Erdély-Vajdaság-Felvidék
Juhák Tamás 
  sport
Juhák Tamás
  Jobbik
Gyöngyösi Zsuzsanna
  életmód, lapszél
Kné Mező Szilvia
  FIDESZ, Civil szervezetek
Lengyel János
Cséke Kata 

  Kárpátalja
Sarkadi – Illyés Csaba  
  környezetvédelem
Sárosi Zoltán
  történelem
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Fotó:
Beőr Attila
Juhász Róbert
Pusztai Sándor

Íróink továbbá:

Dvihally Károly
Elek István

Kunics Zoltán
Takács István

Kapcsolat:

   Elnök:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
drviragildiko@fusz.hu
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

Újságíró tanfolyam

ÚJSÁGÍRÓ  TANFOLYAM

 

A Független Újságírók Szövetsége 2013 márciustól ismét indítja újságíró tanfolyamát, melyre nemzeti gondolkodású leendő kollégák jelentkezését várja.

A  tanfolyamra való jelentkezés feltételei:

18.életév betöltése,  érettségi megléte  (Érettségi előtt álló hallgatók jelentkezését elfogadjuk)

A tanfolyam  160 órás, akkreditált  képzés

Teljes költség 105.000,-Ft + vizsgadíj. A tandíjat havi részletekben is lehet fizetni. Az előadások szombati napokon vannak.           

Helyszín:  Budapest

Jelentkezés határideje:  2013. február  15.

Jelentkezési  lapot lehet kérni az elnok@fusz.hu címen, vagy a  06-30  525-6745-ös   telefonszámon.  

A jelentkezési   laphoz   kérjük csatolni  a  legmagasabb  iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány fénymásolatát, 

(Utolsó éves gimnáziumi tanuló esetében iskolalátogatási igazolást), valamint 1 db igazolvány képet.

A sikeres vizsgák letételét követően a hallgatók az iskola elvégzését igazoló tanúsítvány mellé újságíró igazolványt kapnak,

amennyiben a szövetségben a tagságot vállalják, melyet minden évben a tagdíj befizetésével érvényesíteni kell.

A tanfolyam kezdéséről, az előadások időpontjáról és pontos helyszínéről a hallgatók a tanítás megkezdése előtt részletes tájékoztatás kapnak-

Független Újságírók Szövetségének  Elnöksége

Rovatok: 
Egyéb

Hozzászólások

 #
Hogyan kell újságot írni? (Ha igényt tartunk a megjelenésre) A legfontosabb a nézőpont megválasztása, a második a hozzáállás. A nézőpont ne legyen túl közeli, (mert kiderül, hogy rövidlátó az újságíró), meg elvész a részletekben. Legjobb, ha igyekszik felül emelkedni a kicsinyességén, hogy „rálátása” legyen a dolgokra. Figyelem! Gyakori hiba, és igen leleplező, ha az Újságíró csak az „orrát hordja fenn”. Ez kevés a rálátáshoz. A rálátáshoz sok munka kell. Olyan ez, mintha a tájon akar végiglátni az ember. Előbb fel kell mászni valamely magaslatra. A hozzáállás ne legyen túl közeli, bizalmaskodó. Könnyen baleset érheti az embert: egy ostoba kérdésért pofán is vághatják a kérdezőt. Másrészt álljunk annyira közel a kérdezetthez, hogy azt halljuk, amit mond, és ne azt, amit „hallani akarunk” Ezzel sok későbbi felesleges vitát elkerülhetünk. (Ha a kérdezett nem azt mondja, amit mi szeretnénk, próbáljuk a „szájába rágni” a mondandóját, vagy álljunk el a megírástól) A nézőpontunk legyen mindig pozitív. Igaz a negatív általában vonzóbb, de ezt egy képzett újságírónak le kell tudni győznie! Nagyon fontos a látásmód. Az egyenes, (igaz) látás nem célravezető. A ferde, (elferdült) nézés, a kancsalság, vagy a csőlátás, (azt meglátni, amit a főszerk. Látni, láttatni óhajt) előnyt jelent. Ha egyenesen nézünk, éleket látunk, a jelenség kiélezése, a probléma sarkítása kerülendő! Mert az élek, sarkak biztosan sértenek valakit. Igyekezzünk a dolgokat tágra nyilt, csodálkozó, (kicsit bamba) szemmel körüljárni. Így elérhetjük a megfelelő „felhomályosítást”, ami segíti a jelenség lekerekítését. A probléma körüljárásával eljutunk a tökéletes gömbformáig, amely már nem veszélyes, mert olyan unalmas, hogy senki el nem olvassa, és így nem sért meg senkit! Aminek mindenki örül. A kérdezett, hogy Ő segített elsimítani az ügyet, az újságíró, aki szép kereken megírta. A szerkesztő, aki az egészet a nyilvánosságon keresztül gurította, a veszélytelenség lomtárába. Úgy hogy az olvasó észre sem veszi a maga becsapottságát, legfeljebb hiányérzete, és a közélet szétrohadásának okain töpreng. 1996. 03. 13. A „szövegszerkesztő” programozása Először beírjuk a memóriába a tabukat. Időnként elvégezzük a tabuknak a rendszer, és a tulajdonos változásnak megfelelő karbantartását. Másodszor kijelöljük a korlátokat, ameddig el lehet menni, (a papír szélén, és a mondanivalóval.) Harmadszor a főszerkesztő elvárásait, heppjét, értékrendjét, gondolkodásmódját, stílusát írjuk be. Negyedszer és utoljára nyomjuk be a közízlés feliratú gombot. Enter. A téma kiválasztása: lehetőleg aktuális legyen, (de nehogy lemeztelenítsen!) de nem lényegbevágó! Inkább csak érdekes, mint fontos. Az érdekes dolgokat igyekezzünk kiszínezni, a fontosakat elhallgatni. Az érdekes dolgok szórakoztatják az embereket, a fontosak idegesítik. Nekünk nem célunk az embereket idegesíteni, tehát a fontos dolgok kerülendők! A langyos kis csipkelődés a budideszka áráról, az üdvözlendő, óriási ötlet, (és emlékezetes a szövegszerkesztő számára), de kerüljük a kritikát. Az, hogy diplománk feltételez (né), a foglalkozásunk megkövetelné a független alkotó gondolkodást, azt sürgősen felejtsük el! A fizetést a szövegszerkesztésért adják, és egy jó géptől a jó, a programszerű működést várják el! Azt, hogy mi érdekli az embereket, azt mi döntjük el. Miről, mit szeretne olvasni az olvasó, az nem szempont. Annak eldöntése, hogy mi érdekli, az olvasót, és mit hozunk a tudomására, az egyedül a szerkesztő Úr (nő) joga! Egy szempont van: mit vár el, és mit enged meg a főszerkesztő. Mert ő adja az áramot a szövegszerkesztő működéséhez. Az, hogy nem veszi a lapot csak a féleszű csupa megszokásból, és csődbe megy a lap, az nem szempont! Egy (szem) pont van, és félszemmel nem lát jól az ember. 1995. 09. hó. Hozzáírva 2008 az, hogy az ilyen szempontok szerint írott újság a kutyát nem érdekli, az elő állítókat láthatóan nem zavarja, a példányszám csökkenést betudják az olvasók elszegényedésének, az eszükbe sem jut, hogy ők személy szerint megvennék-e az üres újságot?
 
 #
A tabu elpusztíthatatlan? Az értelmező szótár szerint a tabu: 1. Valamely hely(zet),tárgy, személy megnevezésére, valamely szó kimondására vonatkozó szigorú(babonás) vallási tilalom. 2. Valamely ez nem szabad hozzányúlni, szent és sérthetetlen dolog. 3. Amiről nem szabad beszélni, amit nem szabad említeni. A magyar népszokásban úgy szól a tabu: „Halottról jót, vagy semmit”. Ha jobban végig gondoltuk volna, akkor hamarabb rájövünk (ami mára világossá vált), hogy amitől annyira féltünk, amiről szólni se mertünk, a baráti megszálló tankok küldője halott! Nem úgy a tabu. Mert a „gazda” kimúlt, kivonult, de jött helyette a tulajdonos, hogy Ő légyen a tabugazda. Mi következik ebből? Megint hívjuk segítségül a szótárt! Eszerint a tulajdon: 1. Az anyagi vagy szellemi érték, amellyel valaki sajátjaként, szabadon rendelkezik. 2. Az ilyen értékek jogilag védett birtoklása. Tehát a tulajdonostól a sajtó esetében sem várhatjuk el, hogy rosszat mondjon magáról (akkor sem, sőt ellenkezőleg, ha ez a rossz igaz is). Ebből egyenesen következik: Ő lesz az, aki meghatározza, amiről nem szabad beszélni, amit nem szabad említeni! Magyarul: Ő határozza meg a tabut, ami láss csodát, ugyanaz, ami régen volt. Érdekből és hozzá nem értésből fakadó, számunkra csak hátrányos el-és megnyomorító tevékenység esik az el- és kimondhatatlan, megírhatatlan tabu alá! Jól kifőzték ezt, nem hiába, jó szakácsra bízták! Megjelent: 1996.06.20. Magyar Fórum
 
 #
Boncorvosi jegyzőkönyv A halott neve: Igazság. A halál beálltának időpontja nem állapítható meg. A tetem feltalálási helye: a városi szemétdomb szélén, újsághalmokon feküdt. A tetem leromlott, oszladozó állapotában is sokak számára elviselhetetlen volt. A maradványt kicsavart állapotban találták, arca a haláltusától eltorzult. Részei elváltak egymástól, és külön-külön is vádló bizonyítékai a gyilkos hazugságának. A halál oka: fulladás, melyet hosszan tartó, kínzó elhallgatással véghezvitt fojtogatás idézett elő. A nyilvánosság megvonása, a bűnökkel való együttélésre kényszerítés okozta idegkimerülés következtében rendkívül leromlott állapot. Állandóan eltitkolták a létezését, sötétzárkában tartották, ócska, kis megvesztegetett, vagy megfélemlített szerkesztőségi szobákban. Soha nem engedték fényre derülni, így rossz kedélyű lett. Soha nem engedték megmutatni. Lesoványodva, meggörbítve, befeketítve sem. Helyette kövér, vaskos, felcicomázott hazugságokat állítottak a nép elé példaképnek. És a nép tódult a zsíros, kézzelfogható valóság után. Mára kipukkadt az ideál. Sovány, üres mellét dühvel rágják a becsapottak. Állandó stresszben élt, mi lesz, ha mégis kitudódik. Ez elpusztította a nép idegeit, a valóság és a jó érzékelőit. Hamis képzetek, ideológiák kerítették hatalmukba. Összezavarodott, egyensúlya megbomlott és állapota a skizofréniáig fokozódott. Érdekes módon dührohamot negyven év óta nem kapott. Negyven éve, amikor rohama volt, nagyon megverték, megalázták. Azóta óvatos, szégyellős, alázatos, bujkáló lett. Akkor telepedett rá a gyilkos kór, a „szocializmus igazsága”, amely felőrölte az egészségét, és amely a végső pusztulásához vezetett. Pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Az igazság olyan a társadalomnak, mint az embernek a szem. Szem nélkül nem látjuk meg a valóságot. Folyton mindenbe beleütközünk. Beleesünk minden válsággödörbe, és nem látjuk meg az igazi kapaszkodót. Azt a kötelet, amin az Ő gyilkosait kellene felhúzni. Megjelent, 1997.01.23. Kórboncnoki jelentés címmel a Magyar Fórumban
 
 #
Az idegen gazda kutyái Nem is olyan régen idegen ura(da)lom volt az egész határ. Az uradalomnak voltak szolgalelkű intézői, és kezdetben véresszájú, később szelídebb, de jól idomított kutyái. Külön válogatták, tenyésztették őket. Becsületes puli, komondor be sem kerülhetett közéjük. Ezt az intéző felügyelte. Mert az igaz magyar kutyák csak magyarul tudnak ugatni, és nem igazán lehet őket magyarszagú emberekre uszítani. Azért az uradalom nem maradt kutyák nélkül. Akadtak bőven korcsok, akik a maguk jobb koncáért az uradalom érdekében ugattak. Akár hazugságot is ugattak, mert az intézők úgy idomították Őket! Amikor az uradalom tönkrement, az intézők ügyesen, gyorsan újgazdának adták el a birtokot, ami tulajdonképpen a falué mindnyájunké. Az uradalom kutyái hamar megszokták az újgazdát, hiszen Ők „szolgálni” tanultak, és szolgalelkűek! Gazdát nyalva, minket megugatva, párta(t)lanul minden utcán járóra egyformán morogva képviselik (idomításuk szerint) az újgazda érdekeit. Ajánlom még, Ady: A legszomorúbb állatok cikkét
 
 #
A nevelt gyerek eladása. Párt bácsi megöregedett. Agy érelmeszedés kínozta. Elerőtlenedett, tagjai elhagyták. Először a nevelt fia, Sajtóka kezdte kritizálni. Végül mégis Ő maradt hozzá a leghűségesebb gyermeke. Jól tudta mivel tartozik az Ő felnevelőjének. (Párt) iskoláztatta, úri láblógató állásba helyezte, gondolkodnia se kellet, nem is volt szabad. Később őt is kényszerült eladni, nehogy a valódi tulajdonos, a közösség kezébe jusson. Ezt sokan, értetlenül nézték, hogyan tehet ilyet? Párt bácsi tudta mit, csinál, a sajtó jól nevelt, hűséges gyermeke maradt. Soha rosszat nem mondana az ő nevelő apjáról. Akárki legyen is az új gazdája, tudja, mivel tartozik az ő felnevelőjének. Mert ki lenne, lehetett volna Ő a párt apuka nélkül? Senki, és semmi! Mehetett volna dolgozni! Melózni! Brrrr! Nem azért képviselte Ő a munkásosztályt, hogy Ő dolgozzék! Az Ő szerény kis képességeivel, (hiszen azért tették Őt oda) hol szerezhetett volna olyan szép címeket, mint rovatvezető, szerkesztő, Főszerkesztő! Nem kellett hozzá más, mint szolgalelkűség, hűség, egy kis gerinc (ki)operáció, jó torok, és száj. Sok volt a lenyelni való (darabos, bűzös) még több a hazudni való rezzenéstelen arccal. Mindezekért jó fizetés, csinos feleség, és csinos vagyonka járt. Aztán a privatizáció. Megvehették a szétrohasztott lapot az elhülyített, olvasótáborral egyetemben, akik még mindig „szívják” az opiummal átitatott újságot, hogy „azért régen jobb volt” — nyugodtabban lehetett hazudni!
 
 #
A média robotosa …Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét. Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára. Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termő réteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája. Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos mint egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog mint a hal és visszacsíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen. Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki. Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU-ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből. Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát! Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó. Lásd még: Ady:”A legszomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
 
X
A webhelyen regisztrált felhasználónév.
A felhasználónévhez tartozó jelszó.
Betöltés
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1